Menü Bezárás

Alapképzési szakok

Gazdálkodási és menedzsment

Méltán a legnépszerűbb gazdálkodástudományi alapképzési szak, amely arra készít fel, hogy megszerezzük azokat az elengedhetetlenül fontos, alapvető ismereteket, amelyek a gazdaság világában való boldoguláshoz nélkülözhetetlenek. Saját vállalkozást szeretnél indítani? Vagy a már meglévőt jobban menedzserelni? Akkor ezt a szakot Neked találták ki.

Amiről ismereteket lehet szerezni: a közgazdaságtan alapjai, a magyar és a világgazdaság folyamatai és az érvényesülő trendek, adózási szabályok, számviteli és pénzügyi alapok, gazdasági jog, pályázati rendszer.

Ezen tudás birtoklása adja meg azokat az alapokat, amelynek elsajátítását követően már bátran bele lehet vágni egy saját vállalkozás felépítésébe, vagy egy meglévő továbbvitelébe. A szak egyben általános rálátást ad a gazdasági folyamatokra, így akkor is hasznos, ha a gazdasági élet más területein kíván boldogulni. Olyan univerzális tudást lehet szerezni, amely a mai kor piacgazdaságára épülő világában az általános műveltség alapját jelenti.

A tárgyakat angol nyelven is hallgathatod, sőt már eleve az angol nyelvű képzésre is jelentkezhetsz, hogy nemzetközi hallgatókkal tanulj együtt, köss barátságokat, építs leendő üzleti kapcsolatokat.

 A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.

Pénzügy és számvitel

A piac szereplői számára mindig is nélkülözhetetlen volt, hogy a döntéseik megalapozása érdekében a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetükről, valamint azok alakulásáról objektív információk álljanak rendelkezésükre. Ahogy az is fontos, hogy a hatályos adózási szabályokkal tisztában legyenek.

A pénzügyi és számviteli tudás a gazdaság monetáris és reálszférájába egyaránt betekintést nyújt. Olyan elengedhetetlen ismereteket ad, amelyek az adott gazdasági tevékenység folyamatos értékelését, eredményességének megállapítását teszik lehetővé, továbbá megfelelő előképzettséget ad a kötelező pénzügyi bevallások és a számviteli törvény szerinti beszámolók elkészítéséhez.

A pénzügyi ismeretek segítségével átláthatóvá válik a bankrendszer működése, az egyes pénzügyi szolgáltatások, és nem utolsó sorban az adózási szabályok rendszere is.

A számvitel ismeretek a vállalkozásnál lezajlott gazdasági események bizonylatai kezelésének a rendjével ismerteti meg a hallgatót és elengedhetetlen tudást közvetít egy főkönyvi kivonat, majd a gazdasági tevékenységről készítendő éves beszámolók összeállításához, értelmezéséhez. 

Később, amennyiben könyvviteli szolgáltatásokat kívánsz nyújtani a gazdaság szereplőinek, akkor ajánljuk ezt a szakot választani, ugyanis ezen a szakon szerezhetők meg leginkább azon alapvető ismeretek, amelyek alapján mérlegképes könyvelői szakképesítést szerezhetsz – hiszen könyvelőre minden cégnek szüksége van. Egy könyvelőnek nemcsak a könyvvitelhez kell érteni, hanem a pénzügyekhez is! Ugyanez igaz a számviteli és pénzügy ellenőrzés területén dolgozókra.

A tárgyak némely részét angol nyelven is hallgathatod.

A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.

Nemzetközi gazdálkodás

Érdekelnek a nemzetközi kereskedelmi ügyletek? Tudni szeretnéd, hogy a világkereskedelemben mi, miért van? Ismerni szeretnéd a globális piacok szabályait? Érteni szeretnéd, hogy a „Made in China” miért nem csak a termék helyét jelöli, de a globális logisztika egyik mozgatója is? Esetleg saját vállalkozásával szeretnél kilépni Magyarország határain kívülre?

Ha csak egyre is „igen” a válasz, akkor Neked a Nemzetközi gazdálkodás alapszakunkra kell jelentkezned!

Itt megismered a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi szervezeteket, az Európai Unió kereskedelmi tevékenységét, a nemzetközi kereskedelmi egyezményeket, a nemzetközi gazdasági jogot.

Célunk, hogy ne csak megismerd, hanem meg is értsd a nemzetközi gazdaság működését. Ha nemzetközi cégnél szeretnél karriert kezdeni, vagy a nemzetközi színtéren tervezzel munkát vállalni, ezen szak tudásanyaga lesz a belépő. A megszerzett ismeretek például egy nemzetközi adásvételi szerződés megkötésénél is hasznosnak bizonyulnak.

A tárgyakat angol nyelven is hallgathatod, sőt már eleve az angol nyelvű képzésre is jelentkezhetsz, hogy nemzetközi hallgatókkal tanulj együtt, köss barátságokat, építs leendő üzleti kapcsolatokat.

A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.

Nemzetközi tanulmányok

A közigazgatásban vagy a civil szektorban szeretnél dolgozni? A Nemzetközi tanulmányok alapképzési szakkal megnőnek az esélyeid.

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi politikai, gazdasági, jogi, valamint európai uniós ismereteik birtokában képesek elősegíteni az európai integrációs folyamatból származó kihívások kezelését, valamint a gazdasági, intézményi lehetőségek hatékony kihasználását az állami és a nonprofit szektorban, a helyi önkormányzatoknál, valamint a regionális fejlesztéssel foglalkozó intézményeknél.

Az alapfokozat birtokában a nemzetközi kapcsolatok szakértők képesek:

– a nemzetközi politikai, gazdasági és jogi ismeretek alapján a nemzetközi életben való tájékozódásra;

– a nemzetközi viszonyokat érintő koncepciók, elméletek, módszerek használatára;

– az Európai Unió jogi és intézményi felépítésére, az integráció alakulására vonatkozó információk alkalmazására.

Az alapfokozat birtokában a nemzetközi kapcsolatok szakértők alkalmasak:

– minisztériumok, kormányzati szervek, állami intézmények nemzetközi és európai uniós feladatainak ellátására;

– az Európai Unió közös vagy közösségi politikái ismeretében önkormányzatoknál, gazdasági társaságoknál és a vállalkozói szektorban az európai uniós tagságból származó feladatok ellátására;

– az EU által meghirdetett pályázatok megírására és projektek menedzselésére.

A szakon végzettek rendelkeznek együttműködő, kapcsolatteremtő képességgel, kommunikációs készséggel, idegennyelv-tudással, minőség iránti igénnyel, felelősségtudattal.

A tárgyakat angol nyelven is hallgathatod, sőt már eleve az angol nyelvű képzésre is jelentkezhetsz, hogy nemzetközi hallgatókkal tanulj együtt, köss barátságokat, építs leendő diplomáciai, illetve üzleti kapcsolatokat.

A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.

Szabad bölcsészet

A szakon tanulóknak lehetőségük nyílik többféle szempontból is megismerkedni a mai civilizáció kialakulásának menetével, és képesek jelenségeinek sokrétű értelmezésére és kezelésére.

A szak sajátossága egy olyan sokrétű ember- és társadalomismereti tudás átadása, amely nemcsak információt jelent a hallgatóink számra, de a logikai és analitikus gondolkodás elsajátításának készségét is nyújtja. Ezáltal a hallgatóink nemcsak sokrétű tudásra tesznek szert, de intelligenciaszintjük emelkedése révén nagyobb eséllyel lesznek képesek mind az élethosszig tartó tanulás folyamatában való sikeres részvételre, mind pedig egyéni életvitelükben felmerülő kihívások kezelésére.

A szak célja elméletileg és tudományosan megalapozott, de a gyakorlati életben hasznosítható tudás átadása. Tantárgyaink többsége eszmetörténeti háttérrel a mai társadalmi és civilizációs problémákra koncentrál, azok kialakulásának gyökereit, megnyilvánulásának lényegét, és a lehetséges megoldási módjait veszi sorra. 

A szak tantárgyi struktúrája – végzett hallgatóink munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében – a bölcsészettudományi tárgyakat kiegészítve, számos kommunikációs, pszichológiai, az emberi kreativitás lehetőségeit és képességét vizsgáló, valamint gazdasági és vállalkozási ismereteket nyújtó tárgyat is magában foglal.  Tanáraink a hazai és nemzetközi tudományos élet elismert tagjai, a hallgatóink körében nagy népszerűséggel rendelkeznek, óráikat, foglalkozásaikat interaktívan, a hallgatók bevonásával tartják. 

A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.

Felsőoktatási szakképzések

Gazdálkodási és menedzsment (FOKSZ) szak

A felsőoktatási szakképzés célja olyan szakemberek képzése, akik megfelelő elméleti megalapozás birtokában képesek a gyakorlati ismeretek elsajátítására és olyan gyakorlati esettanulmányok megoldására, amelyek szimulálják a vállalkozási gyakorlat folyamatát. Ismerik a vállalkozások tevékenységét szabályozó jogszabályokat, a vállalat piaci alkalmazkodásának legfontosabb pénzügyi feltételeit, továbbá a gazdálkodási és menedzsment folyamatok irányításának, szervezésének, működtetésének alapelveit és módszereit. Tisztában vannak a vállalati gazdálkodás finanszírozási, számviteli, adózási alapjaival, a vállalati finanszírozás alapelveivel, a tevékenységek elemzésének módszertanával, a döntés-előkészítés módszertani alapjaival.

A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.

Pénzügy és számvitel (FOKSZ) szak

A szak szakirányain adott intézménytípusok működési sajátosságaival, valamint nyilvántartási-könyvelési feladataival ismerkednek meg a részt vevők. 

Pénzintézeti szakirányon olyan elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátítása a cél, amely a pénzügyi szolgáltató szektorban működő szervezetekre vonatkozó piacképes, az élethosszig tartó tanulást megalapozó tudást nyújt;

Vállalkozási szakirányt, pedig azoknak ajánljuk, akiknek céljuk, hogy olyan szakember váljon belőlük, akik képesek a vállalati – kiemelten a kis- és középvállalati – szektorban általános pénzügyi-számviteli, adózási feladatok ellátására, kiemelten a pénzügyi döntések előkészítésében, a napi likviditáskezelésben, az adóbevallások és a különböző időtávú pénzügyi tervek készítésében való részvételre.

A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.

 Az alapképzési szakok és a FOKSZ szakok szoros kötődése abban is kifejeződik, hogy a FOKSZ szakon megszerzett kreditek legalább 75%-át be kell számítani a befogadó alapképzési szakra. Ez azt jelenti, hogy aki egy ilyen szakot elvégez, bizton tudhatja, hogy az alapképzési szakon az első 90 kreditpontját megszerezte.

Szakirányú továbbképzések

Gazdaságvédelmi szakközgazdász/szakreferens

A képzés célja olyan gazdaságvédelmi ismeretekkel és szemléletmóddal rendelkező gazdasági szakemberek képzése, akik a megfelelő szakmai háttér birtokában képesek:

– eredményesen felderíteni és fellépni a gazdaság működését veszélyeztető szervezetekkel, cselekményekkel szemben;

– felmérni a szervezett bűnözés, a gazdasági bűnözés, a korrupció, a gazdasági bűncselekmények, stb. mikro- és makrogazdasági hatását, és tisztában vannak az ezek elleni fellépés fontosságával és eszköztárával.

A fenti célok teljesíthetősége érdekében a hallgatók elsőként pénz- és tőkepiaci ismeretekre, pénzügyi ellenőrzésre és kontrollingra alapozott gazdasági ellenőrzési ismereteket sajátítanak el. Majd ezt követően betekintést kapnak a büntetőjog, büntetőeljárások rendszere, kriminológia, kriminalisztika, igazságügyi pszichológia, kriminál-taktika tárgykörökbe. Végül a gazdasági és a gazdaságvédelmi ismeretek szintéziseként elsajátítják a gazdasági bűnözés kriminológiai jellemzőit, a szervezett bűnözés gazdasági aspektusait, a statisztikai bűnelemzést, a korrupció gazdasági vetületeit, a pénzmosás elleni küzdelem lehetőségeit és a gazdasági társaságokkal szemben alkalmazható büntetőjogi szankciókat.

A szakirányú továbbképzési szakról kikerülő hallgatók képesek lesznek akár a versenyszférában, akár a közigazgatásban eredményesen felderíteni a gazdasági bűncselekményeket, szervezetüket védelemmel ellátni ezen cselekményekkel szemben, illetve adott ügyek esetében a szankcionáló intézkedések megindítására, menedzselésére.

A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.

Közbeszerzési szakközgazdász/Közbeszerzési menedzsment

A szakirányú továbbképzés célja olyan ajánlatkérői, ajánlattevői vagy tanácsadói gyakorlattal rendelkező szakemberek szakmai továbbképzése, akik már rendelkeznek beszerzői tapasztalattal, vagy alapszintű közbeszerzési tudással.

A képzés kifejezetten a közpénz elköltésének hatékonyabbá tételét szem előtt tartva fenntartható és hosszú távú szakmafejlesztésben érdekelt és a célja kifejezetten a közbeszerzők képzésére irányul.

A képzés keretében elmélyítjük és rendszerezzük a gyakorlatban megszerzett tapasztalatokat, szélesítve tudásukat a közbeszerzés környezetére, fenntarthatóságára, teljesítményére, hatékonyságára, modernizálására, elektronikus támogatására vonatkozó ismeretek tárgyalására.

A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.

Logisztikai és szállítmányozási menedzser

A képzés célja olyan szakmai ismeretekkel és menedzser szemléletmóddal rendelkező logisztikai és szállítmányozási menedzserek képzése, akik a megfelelő technikai, módszertani és technológiai ismereteik birtokában képesek:

  • összetett, többféle szállítási mód összekapcsolásával megvalósuló fuvarozási, szállítási folyamat, illetve az ahhoz kapcsolódó kiegészítő tevékenység megszervezésére, a racionális változatok kiválasztására, irányítására; 
  • az ipari-termelési folyamatokhoz kapcsolódó raktározás, szállítás, csomagolás megtervezésére, szervezésére, irányítására.

 Cél, hogy a leendő logisztikai és szállítmányozási menedzserek a fenti feladatok ellátásakor képesek legyenek mérlegelni a reálfolyamatok pénzügyi eredményeit, tisztában legyenek a pénzügyi leképezések és financiális megoldások módozataival, megtalálják a vállalati, szervezeti rendszerben a tevékenység helyét és figyelemmel legyenek a jogi környezetből származó befolyásoló tényezőkre is. A végzett logisztikai és szállítmányozási menedzserek képesítésük alapján alkalmasak legyenek szállítmányozási, fuvarozó és logisztikai cégek közép és felső vezetői munkaköreinek betöltésére, illetve képesek legyenek a funkció és a vállalkozás gazdasági irányítására.

A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.

Borgasztonómiai menedzser

A képzés célja, hogy a hallgatók a képzés során sajátítsák el a borkultúrával és a gasztronómiával, valamint e két terület átfedésében lévő összefüggésekkel kapcsolatos alapvető ismereteket. A borkultúrát és a gasztronómiát érintő strukturális ismereteket szereznek, a gasztronómiát alapvetően a borkultúra szemüvegén keresztül interpretálják. 
A képzés sikeres teljesítése után a hallgatók érteni fogják és képesek lesznek pontosan használni a vonatkozó fogalomrendszert mindkét terület esetében, valamint képessé válnak az ismeretek gyakorlati alkalmazására is. Megtanulják a szakterület folyamatait, jelenségeit, trendjeit értelmezni, illetve fejleszteni.

A képzésről bővebben ITT (link) olvashatsz.